Szőrös és gonosz

Szőrös és gonosz

ó, a hajam

2009. augusztus 13. - RaszP.

le lett vágva. azt hazudják, hogy jól áll.

ma sok véletlen volt. a söröskupak pont a karomon landolt.

a fájdalomról

kiskorunkban már a legkisebb eséstől is sírva fakadunk. aztán kitolódik a fájdalomküszöb, de azért még felszisszenünk. amikor két hete belevágtam a kezembe, fel se tűnt, hogy meg sem nyikkantam. csak néztem, aztán a tenyeremben tartottam a vért, amíg odaértem a mosdókagylóhoz. leültem a kádra, vizet engettem rá és néztem. több, mint két hete és még mindig gyógyul, szép mély vágás volt.

mostanában így vagyok.

pamparampam

naszóval jszp, rendben lesz, de pár jegyzet a hogyantovábbhoz így publik, oszt lehet mondani a kritikákat.

szal az van, hogy a jszp-t el kell adni, létre kell hozni hozzá a márkát. utána gyakorlatilag tök mindegy miről írunk, a közösség fentartja önmagát.

és hát bizony nehéz ezt kiegyensúlyozni, hogy akkor most ez mi is akar lenni, mert igazából sehol sem állunk, nem lehet minket mihez kötni.

az elmélet ugye az, hogy lehet magyarnak lenni hőbörgés és nagymagyarország póló nélkül is. sőt: magyarnak lenni kúl, magyarnak lenni MENŐ. meg tudom én ezt magyarázni szépen a bejegyzéseimben és meg is lesz, de ezt át kell ültetni a mindennapokba. na az a művészet és anno ebben alkotott kurvanagyot a judapest blog.

amúgy nagy példakép az mtklub.hu, de mi napi frissítésre gyúrnánk. kurvajóak a pólóik, melleslegz.

egyszerű dolgokra kell gondolni igazából, pl. locsolkodás. kezd kihalni, igazából én sem szerettem, de ha jól csinálod, akkor pedig nagy élmény lehet. vagy: régi szavak feltámasztása, fakkjú helyett mondd, hogy terimgettét. ez csak példa, ofkorz, értsed.

amúgy kellenek emberek, hasonló gondolkodásmóddal, de kurva kevés az, aki. én, hakkni és wing, aki sosem ír.

tehát egy életérzés kéne átadni. nem lenne példanélküli a dolog, lásd judapest, criticalmass, a blogger-szindróma, a podcast-mániások vagy a techno-geekek. egyik sem túl régi szubkultúra. de akár említhetném a baloldali vagy a humanista fiatalokat. na valami ilyesmi lenne az elképzelés, létrehozni az értelmes jobboldali fiataloknak egy ütközőpontot a neten vagy eleve létrehozni a csoportot.

na most ennyi, jön a vihar. kaotikus szar, amit írtam, i know. jah és hogy miért? mert kíváncsi vagyok rá, hogy meg lehet-e csinálni. mondjuk legutoljára arra voltam kíváncsi, hogy kerülhet-e ki hozzám kapcsolódó dolog index főoldalra. tudjuk mi lett belőle :D

pcihó (feldátumolva)

jó dolog a pszichológia, érdekes tényleg, meg vicces, hogy mindenki pszichológusnak hiszi magát egy wikipédia szócikk elolvasása után.

de.

régen rossz, ha valaki kifogásként hivatkozik rá. én azért vagyok ilyen, mert. én nem vagyok bunkó, csak alacsony az érzelmi intelligenciám. tessék elfogadni engem, így. bullshit. az ember lényege pont az lenne, hogy átlépjen ilyen korlátokat. lenne.

ehelyett egy önbeváltó jóslatként működik az egész, önmagukat "diagnosztikálják" a nemigazánokosak, hogy aztán hivatkozhassanak rá.

mittomén, most ennyi, lényeget úgyis: értitek.

feldátum: tehát az ember felveszi azokat a viselkedésmintákat, amik eddig nem vagy csak részben voltak megfigyelhetőek nála. önbeváltó jóslat, negatív placebó. így leszel különleges. még lehetne róla írni.

wwf és greenpeace

(humanistákat kivételesen nem bántjuk.)

feltenném a kérdést a fenti szervezet aktivistáinak, hogy ők tényleg elhiszik, hogy használ, amit tesznek?

nagyon jó, hogy a 16 éves lánykák állnak és kérdezgetik, hogy meg akarod-e menteni a földet és hogy örökbefogadnál-e egy pandát, de semmi értelme. aki elhiszi, hogy egy aláírással vagy a grínpísznek utalt, havi pár ezer forinttal megmenti a világot az valami nagyon érdekes álomvilágban él.

de most nincs kedvem kifejteni miért szarok, nézzetek utána.

arra viszont fasza, hogy megnyugodjon az ember lelkiismerete, hogy én bazmeg megtettem, amit csak lehetett. könyörgöm.

különösen vicces, amikor a srác armani cuccokban ír alá valami aktuális nem-érdekelt-hogy-mi-az papírt a wwf-eseknek. (pluszinfó: armani szereti az állatok szőrét, haha) true story.

azért feljegyzem a tegnapi párbeszédet az utókornak:

- szia, örökbefogadnál egy pandát?

- szia, kösz, de nem.

- akkor van tigris [...]

- utálom az állatokat, szia.

- van magyar projektünk is [...]

- nem érdekel, köszi.

ez van, nem érdekelnek a pandák. nagyon aranyosak, de haszontalanok és valószínűleg még a húsuknak sem jó az íze. akkor meg minek él? 

állatkertbe az összes állattal. ilyen szervezetről nem tud valaki? gondolom nem, szóval ezennel meg van alapítva. részletes kidolgozás azután, hogy visszajöttem. mert, hogy elmegyek tolnára.

re

http://mefi.be/muti/3764/viccesek-az-emberek/#komment_60553

RaszP.: tényleg nem bántásból, de valahol nem üres az életed? Nem érzed néha azt, hogy mások basztatása helyett ezerszer jobb dolgokat csinálhatnál? Nem érzed néha azt, hogy ha veled kibaszott az élet, te mért ne lehetnél szemét mással? Ugye, hogy de. Persze nincs ezzel baj, te ilyen vagy, aki szeret, elfogad ilyennek. De van benned egy üres rész, amit ezzel töltesz fel. Nem vagyok én pszichomókus, de nem hülyeség azt állítani hogy te valamilyen szinten táplálkozol a mások gyűlöléséből.

A különbség annyi, hogy míg velem anno eljátszották ezt (hogy porrá-rommá aláztak), én büszkén tovább haladtam, nem álltam le gecizni, meg nem mentem rájuk húsz-harminc emberrel, pedig mindkettőre lett volna lehetőségem. (Hű, de kemény.) Sőt, utána azt mondtam, hogy oké, borítsunk fátylat a múltra, én voltam a hülye, legyünk barik. Kár volt. Kár, hogy mindig bízom az emberekben, és mindig hajlok a béke felé. Bár én sem szeretem az embereket, de mégis jobb a béke. Pedig te csinálod jól, azzal hogy tényleg mindenkit gyűlölsz.

kezdjük ott, hogy aljas dolog így félbevágni egy vitát, hogy tiéd az utolsó szó és lezárod a kommentálási lehetőséget.

nem érzem, hogy üres lenne az életem. attól, hogy én pár tucat sorozat nézése helyett felmegyek egy imageboardra vagy éppen trollkodok az nem jelenti azt, hogy üres lennék, sőt: csak annyit, hogy tisztában vagyok az emberi lélek működésével és ahogy te is írod valamilyen szinten táplálkozok mások gyűlöléséből, habár ez így abszolút túlzás. de erről egyszer fogok írni külön.

nem mellesleg tudat alatt, de te is ugyanezt csinálod lásd a bejegyzésed, a kommentek,  meg gondolom mi ment a háttérben. az ember így működik, nincs ezzel baj, attól hogy én ezt tudatosan teszem és nem mellesleg ezt nyíltan vállalom nem vagyok kevesebb, üresebb és hasonlók. ez egy hülye beidegződése az embereknek és kb. hasonló súlya van érvként, mint a nácizásnak, de ezt már leírtam nálad is.

nem vagyok üres, mert tele vagyok gyűlölettel.

nem érzem úgy, hogy kibaszott volna velem az élet, mással is kibaszott na és. attól, hogy őszintén merek írni az életemről és te csak ezt az oldalt látod még nem esek át a ló másik oldalára.

mást is aláztak már meg mefi. attól, hogy te nem vágsz vissza nem leszel nemesb lélek és hasonlóak, csak olyan, aki meghunyászkodik. nem mellesleg nem kell 20-30 ember, csak egy, akinek igaza van.

the peace is a lie.

írhatnék még csúnyákat csak minek, inkább megyek röhögni rajtad.

süti beállítások módosítása